Corel Ventura Fórum

Sokféle PostScript-fájl és -változat létezik: PS, EPS, AI, PDF... Mire jók, mi a különbség közöttük, és egyáltalán, miért vannak ilyen sokan?

Az egyes formátumok szerepe korábban sokkal tisztább volt: a PostScript kimeneti fájlként szolgált, nyomtató meghajtására vagy végtermék létrehozására. Manapság azonban ezeket is be lehet olvasni a grafikai és tördelôprogramokba, a kép tehát alaposan megváltozott. Vegyük tehát sorba az egyes formátumokat.

PS

A PostScript egy önálló programozási nyelv, amelynek deklarált célja a tetszôleges kimeneti eszközön megjelenô dokumentum minden részletének — betûk, képek, ábrák, az egyes elemek pontos elhelyezkedése — precíz, eszköz- és platformfüggetlen leírása. Eszközfüggetlenségen azt értjük, hogy ugyanaz a PostScript adattömeg tetszôleges nyomtatón vagy egyéb megjelenítô eszközön ugyanúgy jelenjen meg — persze, az egyes eszközök korlátainak (színmélység, felbontás) megfelelôen. A platformfüggetlenség pedig azt takarja, hogy a PostScript nem kötôdik egyetlen architektúrához (PC vagy Mac) illetve operációs rendszerhez (Windows, Unix, MacOS és hasonlók) sem.

A programnyelv lehetôségeit és felépítését éppen e célok határozták meg. Megalkotói, az Adobe programozói tulajdonképpen sosem szánták grafikák egyes programok közötti cseréjére. Elég korán kiderült azonban, hogy — bizonyos megszorításokkal — erre is alkalmas, így az Encapsulated PostScript formátumát az Adobe már elég korán definiálta.

Összefoglalva: a .PS fájl a nyomtatóra, levilágítóra küldött — nem ritkán színbontott, nyomdai kilövés szerint elrendezett — végtermék formátuma.

EPS

Az EPS nem sokban tér el a PostScripttôl. Mint ahogy az egy grafikát hordozó formátumtól logikusan elvárható, az EPS csak egyetlen oldal anyagát tartalmazhatja, nem tetszôleges számú oldalt, mint a PostScript maga, és bizonyos PS-mûveletek nem szerepelhetnek benne. Az EPS eredeti célja ugyanis az, hogy teljes egészében beillesztve egy másik PS fájlba, annak részévé váljon. Érthetô tehát, hogy nem tartalmazhat olyan parancsokat (a nyomtató környezetét, például a használt papírméreteket és egyéb globális beállításokat módosító elemeket), amelyek az ôt befoglaló PostScript-fájl dolgába beleavatkoznának.

Az EPS klasszikus felhasználása is megfelelt ennek a koncepciónak: a tördelôprogram nem törôdött az EPS tartalmával (a korai Venturák például mindössze egy X jelet tettek az EPS-t tartalmazó keretbe), hanem a nyomtatás során bemásolta az általa generált PS-fájl megfelelô helyére — innen is ered az encapsulated név.

Késôbb az EPS formátuma kiegészült az áttekintô (preview) képekkel. Ezek az EPS tartalmának kisebb felbontású, az apró részletekre nem feltétlenül ügyelô képét adják, pusztán azzal a céllal, hogy a tördelôprogramban fogalmunk lehessen, mit tartalmaz a kérdéses fájl, illetve, hogy a fájl elhelyezése, átméretezése, vágása során valamiféle támpontunk azért lehessen. Kétféle preview formátum terjedt el, a képpé konvertált TIFF és a grafikus, vektoros mûveleteket megôrzô WMF (ez utóbbi, lévén a Windows belsô grafikai formátuma, értelemszerûen csak ezen a platformon). Érdekes módon lenne egy harmadik formátum is, az EPSI, amely a TIFF-nél sokkal általánosabb, ráadásul jobban illeszkedik a PostScript filozófiájához, lévén nem bináris adat, de éppen nagyobb helyigénye miatt soha nem terjedt el.

PostScript-nyomtatóra szánt nyomtatófájljaik elôállítása során a tördelôprogramok leválasztják az áttekintô képet, és csak a tényleges EPS-adatokat építik be a PostScript-fájlba (az EPSI adatot éppen benne is hagyhatnák, mivel az a PostScript számára amúgy is figyelmen kívül hagyandó megjegyzés formájában szerepel, de nyilván nem sok értelme lenne ezt az adathalmazt feleslegesen utaztatni, hiszen a nyomtató vagy levilágító amúgy sem kíván semmit kezdeni vele). PostScriptot nem értô nyomtatókra a program általában csak az áttekintô képet küldi (hacsak nincs benne beépített értelmezô, ami feldolgozza a valódi PS-adatokat), így a végeredmény elég szánalmas is lehet (jellegébôl adódóan a WMF jobb eredményt ad, mivel az felbontástól független, vektoros formátum, nem elôre megadott felbontású kép). Hasonlóképpen nagyon kell ügyelnünk arra, hogy milyen programba olvassuk be az EPS fájlt: nem kevés képfeldolgozó program — anélkül, hogy erre figyelmeztetne — nem a valódi PostScript-tartalmat, hanem az áttekintô képet olvassa be, és ha újra lementjük, boldogan felülírja a kisfelbontású képpel a fontos adatokat, örökre megsemmisítve azokat. Ilyen esetekben legyünk nagyon óvatosak!

Összefoglalva: az .EPS tetszôleges bonyolultságú grafikák, tördelt anyagok, kész hirdetések, stb. átvitelére szolgál egyik grafikai vagy tördelôprogramból a másikba. Lehet ugyan, de nem kifejezetten érdemes közönséges szürkeárnyalatos, RGB vagy CMYK színes képek tárolására használni, ilyen célokra a szokásos képformátumok (leginkább például a TIFF) sokkal alkalmasabbak.

DCS

Nincs még egy formátum, amely körül annyi félreértés lenne, mint a DCS (Desktop Color Separation) körül. Ránézésre össze szokás keverni az EPS-sel, egyrészt, mert ennek is .EPS a kiterjesztése, másrészt, ha valaki bele is pislant, nagyon hasonló az igazi .EPS-hez. Ez természetesen nem véletlen, hiszen azért van közük egymáshoz, az ördög azonban itt is a részletekben bújik meg.

Ez a formátum a kezdetben színrebontásra nem alkalmas Quark kiszolgálására született, hogy ezt a feladatot a képszerkesztô programokra testálja át.

Mivel a PostScript (és így az EPS is) természetesen tud képeket is tárolni, lehet olyan EPS-t készíteni, amiben csak egy kép van, semmi vektoros vagy szöveges anyag. Ilyen EPS-t ráadásul sokféleképpen lehet írni, ezek hatásukban (kinyomtatva, levilágítva) pontosan ugyanazt adják, bájtról-bájtra összehasonlítva mégsem egyformák. Ezen leírási lehetôségek közül egyet kineveztek DCS-nek. Ettôl kezdve ez is egy olyan képformátum lett, mint a TIFF vagy a hasonlók: a programok, amelyek DCS-t tudnak beolvasni, nem általános, univerzális PS-értelmezôvel olvasnak (amivel egy általános, nem DCS formátumú, nem csak képet hanem bármi mást tartalmazó EPS-t olvasnának be), hanem egyszerûen egy képformátumot, amely formátum amúgy éppen a PostScript lehetôségeivel írja le a képet. A DCS tehát egy speciális, kifejezetten képek számára megalkotott, a PostScript és az Encapsulated PostScript lehetôségeinek csak egy igen szûk részhalmazát nyújtó formátum.

Formátumát tekintve tehát EPS fájlról van szó, amely alkalmas arra, hogy az EPS-ek klasszikus felhasználási módja szerint egy nagyobb PostScript-fájl közepébe beillesszük, tudása szerint mégsem több, mint egy egyszerû képformátum. Ha egy vektoros, kontúros elemeket (például betûket, szövegeket) tartalmazó anyagot beolvasunk egy képfeldolgozó programba és innen újra kimentjük, visszafordíthatatlanul megszüntettük azt, amitôl az EPS eredetileg több és jobb volt, mint egy szimpla képformátum.

Mivel képek tárolására a DCS-nél sokkal hatékonyabb, tömörebb és jobban kezelhetô formátumok is léteznek (pl. TIFF), a DCS mint képformátum gyakorlatilag elavult (annak ellenére, hogy sokan, fôleg Macintoshon dolgozók még mindig ragaszkodnak hozzá). Csak egy olyan részterület van, ahol a DCS a mai napig elkerülhetetlen: a direkt színeket is tartalmazó, például dutotone, tritone, quadtone, stb. képek használata. Bár más formátumok is képesek ilyen képek tárolására, az elterjedt tördelôprogramok egyike sem tudja ôket minden esetben, minden lehetséges kimeneti formátum (színbontott és kompozit PS/PDF) számára egyaránt megfelelôen kezelni. Ez azonban az említett programok, és nem az egyes formátumok hibája.

Összefoglalva: a speciális eseteket leszámítva, különösen RGB, CMYK és szürkeárnyalatos képeknél a DCS/EPS használata mára teljesen elavult, semmilyen elônyt nem nyújt, sôt, jelentôs tárterületet képes elpazarolni. Különösen el kell kerülni vektoros tartalmat is hordozó egyéb PostScript-fájlok DCS-sé konvertálását.

AI

Az AI az Adobe Illustrator nevû grafikai program saját formátuma. A PostScripton alapul, de nem az, hanem csak egy nagyon leszûkített, egyszerûsített változat. Ennek megértéséhez tegyünk egy kis kitérôt.

A tördelôprogramok generálta PostScript-fájlok általában erôsen kihasználják a PostScript programozási lehetôségeit. Számos mûvelet — grafikai alapelemek használata, szövegrészletek kinyomtatása, betûtípusok kiválasztása — sokszor, ismételten elôfordul egy munka során, így nagyon célszerû ezeket a visszatérô feladatokat csak egyszer fejteni ki részletesen, és a továbbiakban csak hivatkozni rájuk (a programozásban szubrutinnak hívják ezt a megoldást). A programok tehát a munka elején letöltik az általuk használt feladatok leírását (a PostScript szóhasználatával a prológust), és a késôbbiekben csak erre hivatkoznak; ezzel igen sok helyet és idôt takarítva meg.

Az AI ehhez hasonlóan mûködik, de még csak nem is tölti le a prológust, hanem feltételezi: minden Illustrator-változatnak megvan a maga virtuális prológusa, amire az AI-fájlok csak hivatkoznak. Az EPS, mint láttuk, csak kevés megszorítást tartalmaz a PS-hez képest (csak egy pár dolgot nem szabad neki), az AI pont fordítva: csak azt szabad felhasználnia, ami a prológusban szerepel. Ezek között egyébként semmilyen programozási parancsok nem szerepelhetnek.

Ebbôl az is következik, hogy az AI fájlokat nem lehet csak egyszerûen beilleszteni a PS-fájlok közepébe: a tördelô- vagy grafikai programnak értelmeznie kell az AI tartalmát, majd ezt a saját igényei és lehetôségei szerint neki kell tényleges PostScript nyomtatófájllá konvertálnia, amikor eljön az ideje.

Összefoglalva: az .AI — lévén a többi PostScript-formátummal ellentétben nem általános, szabványos, platformfüggetlen formátum, hanem egy konkrét program saját adatállománya — alkalmas a legkevésbé a grafikák, tördelt anyagok átvitelére. Bár szinte mindegyik grafikai és tördelôprogram elfogadja ezt a formátumot, a gyakorlatban a konverzió során adódhatnak eltérések, problémák, elsôsorban a fontok környékén. Alkalmazása elôtt célszerû kipróbálni az adott munkakörnyezetben, programok között.

Az idôk folyamán egyébként az AI és az Illustratorból készített EPS közötti különbségek változtak. A 6-os verzióig — a fentiekben leírtak szerint — az AI nem tartalmazta a prológust, az EPS igen, egyebekben viszont teljesen azonos volt a tartalmuk (eltekintve attól, hogy az EPS-ben lehet áttekintô kép, míg az AI-ban nem). Az EPS tehát egy általánosabban használható másolata volt az AI-nek. A 7-es verziótól kezdve ez az eltérés megszûnt, az AI-ba is belementette a program a prológust (de továbbra is csak az EPS tartalmazhatott áttekintô képet). A 9-es verziótól komoly változások történtek, az AI fájl — bár megtartotta a kiterjesztést — teljesen átalakult, ekkortól kezdve PDF-fájlt használ a program (feldolgozására tehát a PDF-rôl leírtak érvényesek majd). Az Illustrator készítette EPS pedig kettôs tartalmú fájllá vált, egyrészt tartalmazza a PDF-et, másrészt — a nyomtatás érdekében — egy hagyományos PostScript-adathalmazt is.

PDF

A Portable Document Format sok szempontból a legsokoldalúbb formátum, számtalan elônnyel, de hátránnyal is: ez követeli meg a legtöbb odafigyelést és szakértelmet, ráadásul a korábban elkövetett hibákat nem minden esetben lehet egy késôbbi munkafázisban korrigálni.

Futólag belepillantva, a PDF nem sok hasonlóságot mutat a PS-fájlokkal, de a dolgok mélyén a kapcsolat mégis megmarad. A koncepciója alapvetôen megegyezik a PostScripttal, de bizonyos értelemben hasonlít az AI-hoz is: elôre meghatározott peremfeltételek között maradó formában tudja csak tárolni az anyagokat. Nincs már benne programozási logika, csak az egyes grafikai elemek, szöveket, képek, vektoros ábrák — objektumok — leírása egymás után, ugyanakkor számos kapcsolódó információt is tartalmazhat a szállított dokumentum belsô összefüggéseirôl — ilyenek például a tartalomjegyzékek, tárgymutatók, hiperszöveges utalások.

A PDF igazi elônye hatékony tömörítése, és az, hogy paramétereit széles határok között lehet a felhasználás igényeihez igazítani. Az Interneten keresztül letölthetô dokumentumok esetén hatalmas elôny, hogy a képek felbontásának lerontásával, veszteséges, de hatékony tömörítôalgoritmusok felhasználásával úgy juthatunk relatíve kisméretû fájlokhoz, hogy az mégis az eredeti tördelt anyagot tartalmazza, betûtípusokkal, tipográfiával, képekkel — ellentétben a HTML-lapokkal, ahol elsôsorban a tartalomra van befolyásunk, a megjelenés részleteire csak korlátozottan.

Mindezek az elônyök nem feltétlenül érvényesülnek a DTP területén. Bár egyre inkább terjed a PDF — a világban egyre több levilágító például már inkább PDF formátumú állományokat kér a nálunk még megszokottabb PostScript-fájl helyett —, ez korántsem feltétlenül elôny. Errôl, persze, nem elsôsorban a formátum tehet, inkább a felhasználó figyelmetlensége, hozzá nem értése. A PDF-nek oly sok beállítási lehetôsége van, hogy nem nehéz közülük egyet-kettôt eltéveszteni: fontok formátuma (és hogy belekerülnek-e a PDF-be, és ha igen, teljesen egészében-e vagy csak részhalmazként), képek felbontása (eredeti vagy lerontott), tömörítés minôsége (veszteséges, ám takarékos JPG, vagy nagyobb helyigényû, de tökéletes ZIP/LZW), direkt színek, színbontás vagy kompozit, CMYK vagy RGB (és ennek számtalan kombinációs lehetôsége, megspékelve még a PDF-en belüli színtranszformáció lehetôségével), regisztrációs és vágójelek (gyakran rajtafelejtôdnek máshová beillesztendô anyagokon is), papírméret (ez utóbbit, bár az okát nem tudom, a Quarkot használók rontják el rendszeresen, egy kisebb hirdetést odacsapnak egy A4-es oldal közepére, és kész), kifutó rész hiánya (például, A4-es kifutó hirdetést A4-es PDF-be konvertálva a kifutó rész elvész).

Összefoglalva: a .PDF eredetileg ugyanúgy végtermék céljait szolgálta, mint a .PS, bár más célcsoportnak: a PDF dokumentumok elsôsorban képernyôn való olvasásra vagy közönséges asztali nyomtatón való kinyomtatásra szolgáltak. A formátum sokoldalúsága lehetôvé teszi, hogy átvegye az .EPS szerepét is – grafikai anyagok átvitele két program között –, de ezt csak valóban hozzáértôk, elôre kitapasztalt környezetben tehetik meg hibák nélkül. Persze, bárki hozzáértôvé válhat, ha alaposan megismerkedik a részletekkel...

Korábban ismeretlen partnernek PDF-et adni gyakran vezet katasztrofális eredményekhez. Mindig gyôzôdjünk meg elôre arról, mit szándékoznak vele kezdeni. Hallottunk már olyan levilágítóról, ahol a PDF-et beolvassák Acrobatba, onnan EPS-t készítenek, az EPS-t beolvassák Quarkba és innen küldik a levilágítóra az anyagot. Brrrr... Csak akkor adjunk PDF-et levilágítani, ha tudjuk, hogy a levilágító RIP szoftvere közvetlenül érti ezt a formátumot. Ha bármilyen más konverzióra próbálnak rábeszélni bennünket (akár csak arra, hogy Acrobat Readerbôl nyomtatják ki), ragaszkodjunk inkább a klasszikus PS fájlhoz. Az írható CD-k korában a méretkülönbség nem túl lényeges, és ha mégis kell, a PS fájl – ellentétben a PDF-fel – jellemzôen jól tömöríthetô.

Mikor, melyiket, hogyan és miért?

Az említett formátumok felhasználása során általános szabály, hogy a legtöbb esetben a tördelôprogramunknak segítséget kell nyújtanunk. A különféle formátumok és alformátumok nem mindig ismerhetôk fel automatikusan, és ha csak egy általános PS importszûrôvel olvassuk be a kérdéses fájlt, könnyen elôfordulhat, hogy a programunk helytelenül értelmezi. Mindig vegyük a fáradságot és válasszuk ki magunk a valóban szükséges filtert.

Az egyes PS-változatok általában felismerhetôek, ha beléjük kukkantunk bármilyen fájlnézegetôvel — végsô esetben akár a Notepadbe, Wordpadbe is beolvashatjuk, csak ne mentsük le újra, ha még bármire fel szeretnénk használni ôket késôbb. A legelsô, százalékjellel kezdôdô sorok mindig utalnak a formátumra, a fájlt létrehozó programra.

PostScript-fájlokat — azaz nyomtató helyett fájlba nyomtatott, végsô PS-anyagokat (szokásos kiterjesztésük .PS vagy .PRN) csak kevés program tud visszaolvasni, ilyen például a Corel DRAW PostScript Interpreted szûrôje.

Az EPS a legelterjedtebb csereformátum, ezt minden DTP-program képes beolvasni. Nagy különbség azonban, hogy — a klasszikus módon — csak beolvassa-e, esetleg az áttekintô képet megjeleníti, és nyomtatáskor változatlan formában továbbítja a nyomtatófájlba, vagy pedig teljes egészében értelmezi a tartalmát, átalakítva a saját formátumába. Az imént említett PostScript Interpreted szûrô ez utóbbira képes.

Az .AI fájlokat, természetesen, a megfelelô szûrôvel kell beolvasnunk. Figyeljünk azonban arra, hogy a régebbi Illustrator-változatok némileg szabadosan kezelték az .AI és .EPS kiterjesztéseket, meg egyes felhasználók sem túlságosan gondosak, tehát könnyen lehet, hogy egy amúgy AI adatokat tartalmazó fájl hozzánk már EPS álnéven érkezik. Mindig vizsgáljuk meg, és ha szükséges, nevezzük át magunk .AI-re, minden további félreértést elkerülendô. Mindeképpen érdemes a beolvasás után rögtön egy tesztnyomtatást végezni, hogy biztosak lehessünk a dolgunkban.

A .PDF beolvasása gyakran okoz problémát, különösen, ha fontok, betûk is vannak benne. Ha nem kell hozzányúlnunk a tartalomhoz, csak változtatás nélkül beemelni egy anyagba, legjobb nem értelmezni, csak változtatás nélküli beemelni (ennek szokásos neve Placed PDF) — ilyenkor a feldolgozó program gyakorlatilag nem csinál mást, mint a kérdéses oldalt EPS-sé alakítva, az EPS szokásos feldolgozásának megfelelôen kezeli.

Mit csináljak, ha valami nem megy?

Számos problémával kerülhetünk szembe, miközben ilyen fájlokat szeretnénk más programokban felhasználni. Az egyik nagyon gyakori probléma, hogy a QuarkXPress — szándékosan, nem programhiba folytán — nem teszi bele a fontokat az EPS fájljaiba. Máskor PDF-ek visszaolvasásával gyûlhet meg a bajunk.

Ilyen esetekben gyakran segíthet, ha egyetlen mûvelet helyett több lépésben próbáljuk megoldani a feladatot — akkor is, ha ez komplikáltnak tûnik, nem ritkán ez az egyetlen járható út. A Quarkból például ne csináljunk EPS-t, ha más programba akarjuk továbbvinni, nyomtassunk ehelyett egy közönséges PostScript-fájt a kérdéses oldalról, majd ezt olvassuk vissza a Corel DRAW PostScript Interpreted szûrôjével. Innen már tetszésünk szerint kimenthetjük, akár újra EPS-nek (a fontok már benne lesznek), vagy — ha például Venturába szánjuk — CMX formátumban. (Apropó, a Quark Mac-változatához van ingyenes XTension, ami beleteszi a fontokat az EPS-be).

Hasonló ötlettel segíthetünk magunkon akkor is, ha egy PDF fájl makacskodik. Ha van a gépünkön Acrobat Exchange, abba beolvasva kimenthetjük EPS-ként. Ha nincs ilyen programunk, akkor még mindig beolvashatjuk az ingyenes Readerbe, majd — akárcsak az imént a Quarkból — közvetlenül PS-fájlba nyomtatva, azt visszaolvashatjuk Corel DRAW-ba.

További lehetôség, ha használjunk az amúgy is nagyon ajánlott GhostScript/GhostView programot. A makacs EPS/PDF fájlt a GhostView-ba beolvasva nyomtassuk ki újra, a nyomtatópanel alján a GhostScript Device/pswrite-ot vagy pdfwrite-ot választva. Ne felejtsük el bekapcsolni a Print to file kapcsolót sem. Az így létrehozott új fájl az eredeti értelmezett, feldolgozott és újragenerált változata, nem puszta felszínes konverzió, így valószínûleg hibátlanul felhasználható a továbbiakban.

Az ilyen trükkös megoldásokra gyakran rákényszerülünk, ha direkt színek vannak az anyagban. A különféle programok idônként különféleképpen nevezik el a Pantone színeket (néha csak egyetlen betû a különbség, például CV vagy CVU), és nem feltétlenül veszik észre, hogy mely színek tartoznak együvé.

Hibakeresés

Van egy PS-em, amit sem kinyomtatni, se PDF-fé alakítani nem tudok. Mi lehet a hiba?

A hibák közül leggyakrabban a betûtípusok, fontok okozta galibákkal taLálkozunk. A hiba felkutatásához támpontokat olvashatunk a Kérdezz! Felelek... fejezetben.

Windows 2000-re vagy XP-re telepítettem egy Linotronic PS-meghajtót, de nem tudok vele nyomtatni. Se nyomtató, se levilágító, de még az Acrobat Distiller vagy 5D PDF Creator sem fogadja el a generált PostScript fájlt.

A hiba a meghajtóhoz mellékelt PPD fájlban van (indítsuk el a Control Panel|Printers|File|Server Properties-t, majd a Drivers fül mögött válasszuk ki a kérdéses nyomtatót, és nyomjuk meg a Properties gombot — a megjelenô dialógus beszámol a különféle nyomtatófájlok, közöttük a PPD könyvtáráról és nevérôl).

Elôször is készítsünk biztonsági másolatot a PPD fájlról, majd olvassuk be egy ASCII szövegszerkesztôbe (például a Notepadbe). Keressük meg a

serverdict /exitserver get exec 

sorokat, és tegyünk mindegyik sor elejére egy százalékjelet. Ne felejtsük el ugyanebbôl a könyvtárból kitörölni az azonos nevû, de .BPD kiterjesztésû fájlt sem; ezt a rendszer majd automatikusan újragenerálja.